Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Többet restaurálunk, mint négy éve Választási kampányplakátok az interneten, Bodoky Tamás, mediakutato.hu, 2006 nyár Részlet a tanulmányból Míg négy éve az sms-ben és az e-mailben terjedõ, humoros, mozgósító vagy legalábbis annak szánt rövid szöveges üzenetek dominálták az országgyûlési választások által inspirált digitális kampányfolklórt,1 az idén minden eddiginél több digitálisan manipulált kép, úgynevezett fotosop öntötte el az internetet; e képek többsége a pártok kampányplakátjait gúnyolta vagy fogalmazta át. Tanulmányomban a fotosopot a kommunikációs technológiák közbeiktatásával terjedõ netfolklór, illetve a tömegtájékoztatás híreire reflektáló hírfoklór részeként definiálom, majd megvizsgálom, miként reagált a fotosopszubkultúra a parlamenti pártok minden korábbinál agresszívebb utcai plakátháborújára a 2006-os országgyûlési választási kampány során. A számítógép közvetítette kommunikáció mint folklór A 20. század második feléig a folklórkutatás elsõsorban az orális hagyományra, a szájról szájra terjedõ szövegekre koncentrált. A „népet” olyan közösségként definiálták, amelynek tagjai egymással személyesen találkozva, élõszóban adják át a „hagyományt”, a folklórkutatás pedig ezeknek a szájról szájra terjedõ szövegeknek a gyûjtését és összehasonlítását jelentette. A múlt század második felében azonban amerikai folklórkutatók (kulturális antropológusok) rádöbbentek arra, hogy egyrészt ezek a szövegek elválaszthatatlanok a társadalmi környezettõl, attól a kulturális kontextustól, amelyben létrejöttek, ezért csak azzal együtt érdemes vizsgálni õket, másrészt az új kommunikációs technológiáknak köszönhetõen a „néphagyomány” már nemcsak szájról szájra, hanem kommunikációs technológiák közbeiktatásával is terjedhet. Az elsõ ilyen paradigmaváltó tanulmány Alan Dundes2 és Carl Pagter amerikai folkloristák nevéhez fûzõdik, akik több mint 30 évig tanulmányozták a kommunikációs technológiák közvetítette folklórt. Elsõ könyvük a nagyvárosi körülmények között, papíron sokszorosított és irodákban terjedõ képregények és viccek folklórjellegére hívta fel a figyelmet 1975-ben: úgy vélték, hogy bár az effajta hagyomány nem orálisan terjed, mégis folklórnak minõsíthetõ, hiszen hasonlóképpen variálódik, és hasonló, a modern élettel kapcsolatos félelmeket és frusztrációkat fejez ki, mint az orális hagyományhoz sorolt viccek és narratívák. A szerzõpáros már ebben a könyvében megemlítette a fénymásológép szerepét („xeroxlore”) az effajta folklór terjesztésében, második, 1987-ben publikált könyvükben pedig megalkották az „irodaimásológép-folklór” kifejezést. Harmadik, 1991-es könyvükben úgy vélték, hogy a telefax is hozzájárul az „irodaimásológép-folklór” virágzásához, negyedik, 1996-os könyvükben pedig megállapították, hogy már a személyi számítógépek, az internet és az e-mail is kezd szerepet játszani a folklórelemek létrehozásában és terjesztésében. Ötödik, 2000-ben publikált közös könyvükben már azt hangsúlyozzák, hogy az internet, „amely személyi számítógépek miriádjait köti össze”, nagymértékben felgyorsította a folklórelemek létrehozását és cseréjét (Dundes & Pagter, 1975, 1987, 1991, 1996, 2000). A neten kommunikáló „online közösségek” folklórjának leírására vállalkozó „virtuális etnográfia” kezdetben elsõsorban az online beszélgetõfórumok, illetve az elektronikus úton terjesztett szövegek vizsgálatát tûzte ki célul (Mason, 1996), ám a 2001-es amerikai terrortámadások után az internetet elöntõ, digitálisan manipulált képek áradata felhívta a kutatók figyelmét arra, hogy a „fotosopok”3 is az „irodaimásológép-folklór”, illetve az elsõsorban digitálisan, az interneten terjedõ anyagokra újabban használt szakkifejezés szerint a „netfolklór”4 részei: „Most, hogy annyi folklór keletkezik és terjed számítógépeken, anélkül hogy valaha is kinyomtatnák, »az irodaimásológép-foklór«utat engedett a »netfolklórnak«. De több mint 25 évvel azután, hogy Dundes és Pagter szót emelt az oralitás mint a verbális folklór meghatározó tulajdonsága ellen, és több mint tíz évvel azután, hogy a személyi számítógép széles körben elterjedt, a netfolklórkutatás még mindig gyerekcipõben jár” (Russel, 2004: 636). A netfolklórhoz sorolják még az e-mailben, a webszájtokon, a blogokon és a fórumokon terjedõ vicceket, álhíreket, városi legendákat, karikatúrákat, digitálisan manipulált képeket, sõt újabban az ilyen jellegû hang- és videofájlokat is. A netfolklór a magyar nyelvû hálón is igen gazdag, példaként érdemes megemlíteni az interneten 2002-ben végigsöprõ Szalacsi-jelenséget, amelynek kiindulópontja egy jó tíz évvel korábban készült tévéinterjú volt. Az interjú digitalizálva a neten önálló életre kelt, számtalan mutációja készült – viccek, manipulált képek, képregények, hangfájlok, számítógépes játék, sõt „Szalacsi-szintetizátor” szoftver is5 – és országosan ismert emberré tette az egykori interjúalanyt (lásd az 1. ábrán Albert Einstein oldalán). Az online kultuszt egyébként felfedezte és feldolgozta a tömegmédia – köztük az országos földi sugárzású kereskedelmi televíziók – is, így Szalacsi Sándort még az is megismerhette akkoriban, akinek számítógépe sem volt. A teljes cikk itt olvasható Bodoky Tamás Többet restaurálunk, mint négy éve, Választási kampányplakátok az interneten, , mediakutato.hu, 2006 nyár.